Szorgos hétköznapok

Egy késő népvándorlás kori falu élete a Balaton mellett

Balatonszentgyörgy–Kenderföldek lelőhelyen az R76-os számú út építését megelőző feltárás során nagy kiterjedésű késő népvándorlás kori település részlete is előkerült. A leletanyag jellegzetességei alapján a település az avar kor legvégén (a 8. század utolsó harmadában, vagy a 9. század elején) jöhetett létre. Ezt támasztja alá egy, a lelőhely humuszolásakor, fémkeresős kutatás során talált késő avar kori, öntött bronz övveret. A jelenségekből előkerült kerámiaanyag a Balaton medencéjének, azon belül a Kis-Balaton környékének jellegzetes késő avar kori technológiai-formai jellegzetességeit hordozza magán, amit a környékbeli későavar temetők leletanyagából jól ismerünk. A település nagyobb megrázkódtatások nélkül vészelte át a 9. századi átalakulásokat, és folyamatosan lakott volt az avar kaganátus megszűnése után, a Karoling-korban is, sőt elképzelhető, hogy lakói megérték a magyar honfoglalást. 

A most megismert falurészlet a korszak településeinek jellegzetes képét tárja elénk: kőkemencés veremházakat, földbe süllyesztett padlójú gazdasági épületeket, munkagödör falába vájt sütőkemencéket–kemencebokrokat, a település területét behálózó árokrendszereket, a Dunántúl nyugati felére jellemző, téglalap alakú, tároló és állattartó funkcióval is bíró gödröket figyeltünk meg, nagy számban.

Két földbe mélyített épületből szisztematikusan vett földminták alapján – a Szent István Egyetem Mezőgazdaság- és Környezettudományi Karának projektéhez kapcsolódva – táj- és térhasználati elemzést végzünk: mikro- és makroszkopikus növényi adatokkal megkíséreljük komplexen értékelni a telepobjektumok pontosabb funkcióját, az itt élt népesség és környezete viszonyát, aminek során az egykori emberek életéről, mindennapi tevékenységéről árnyaltabb képet kaphatunk.

A lelőhelyen több kút is előkerült, amelyek aknáját változatosan, többféle megoldást kombináló – deszkából, vesszőfonatból, vagy lapos kőtömbökből és római téglákból álló – burkolattal bélelték ki. A kő és téglaanyagot minden bizonnyal a lelőhely még feltáratlan részén lévő római kori épületmaradványokat „kőbányaként” használva gyűjtötték össze. A kutak faszerkezetét négy függőlegesen elhelyezett vastagabb karó köré csapolt deszkákból álló szerkezet, és körben levert vékonyabb karók közé kialakított vesszőfonat alkotta. A kútbéléshez kőrist, gyertyánt és kocsányos tölgyet használtak fel, dendrokronológiai vizsgálatuk Győr környéki avar kori lelőhelyek faanyagával mutatott egykorúságot.

A szabadon álló kemencék sütőfelületét apró kaviccsal kevert agyagréteggel tapasztották le. Egy részüknél a nagyobb hőtartás érdekében apróra tört edények darabjaiból cserépréteget terítettek a tapasztás alá. Hosszú használatukra utal, hogy némely kemence sütőfelületét háromszor-négyszer megújították. Több kemence átégett sütőfelületéből archeomágneses kormeghatározásra mintát vettünk. Az ELTE Geofizikai Tanszékén elvégzett vizsgálatok megerősítették a hagyományos régészeti módszerekkel végzett keltezést, miszerint a kiválasztott kemencék a 9. század eleje és utolsó harmada/vége között működtek, más-más időhorizontban.

Schilling László, Skriba Péter

Balatonszentgyörgy – Kenderföldek (ásatásvezetők: Schilling László, Czifra Szabolcs)

Régésznapló

Népvándorlás kori fazék Balatonszentgyörgyről

A kora középkori falusias települések kerámia edénykészlete zömmel fazekakból, szilkékből, csuprokból, bögrékből állt. Ezek formájukat tekintve nagyon hasonlók voltak, és a kicsi, egyszemélyes adag melegítésére alkalmas edényektől a különböző méretű és űrtartalmú főzőfazekakon át a nagyobb méretű, tároló fazekakig nagyon sok méretben előfordultak. A kézzel felrakott agyaghurkákból, „kézi korong” segítségével eldolgozott és díszített edények a korabeli fazekas technológia széles körben bevett módszere szerint készültek. A 8. században már a Kárpát-medencét, különösen annak nyugati felét a háziipari keretek közt termelő, környéküket 40-50 km-es körzetben ellátó fazekasok műhelyei hálózták be, akik az év nagy részében elsősorban még mezőgazdaságból éltek. A Dunántúl tagolt földrajzi viszonyai közt vidékenként külső képükben eltérő, lokálisan jellegzetes edénycsoportok alakultak ki.

A balatonszentgyörgyi 3-3,5 literes edény a közepes méretű főzőfazekak csoportjába tartozik. Apró kavicsos homokot tartalmazó anyagával, vízszintes „csigavonalban” karcolt díszítésével a Balaton vidékének, különösen a Balaton nyugati medencéjének avar hagyományú kerámiájához kapcsolódik. Hasonló fazekak a 8. század végétől fordulnak elő a területen, és a 9. századfolyamán is használatban voltak. A fazekak csigavonalas díszítése a következő évszázadokban a Kárpát-medencei fazekasság egyik legkedveltebb mintájává vált.

Skriba Péter

Népvándorlás kori kemencék

A kora középkori falvak képéhez elválaszthatatlanul hozzá tartoztak a lakóépületeken kívüli, szabadon álló sütőkemencék. Ezeket rendszerint egy földbe mélyített műhelygödör partfalába vájva alakították ki, vagyis belső terüket az így kialakított üreg képezte. A kerek alapterületű, keresztmetszetükben inkább „cipó” alakú kemencék sütőfelületét agyaggal vastagon letapasztották. Ez alá – a jobb hőtartás érdekében – sokszor köveket, vassalakot, néha állatcsontot, de leggyakrabban már használaton kívüli cserépedények összeroppantott darabjait tapasztották, melyekből a restaurálás során nem egyszer összerakhatók az eredeti edények. A kemencék kialakítása, a tapasztás elkészítésének módja függött az adott közösség szokásaitól, hagyományaitól. A kemencéket az időjárás viszontagságaitól tető védte, a tartóoszlopok helye a kemencék körül gyakran megtalálható.

A bemutatott balatonszentgyörgyi „kemencebokor” sütő alkalmatosságai nem egy időben voltak használatban. Másutt is megfigyelték, hogy az egy-egy háztartás által használt munkagödör oldalába a régi, tönkrement kemence helyébe mindig újabbakat ástak, amíg már további kemencék kialakítására nem volt több lehetőség, és újabb munkagödröt kellett kialakítani. A balatonszentgyörgyi település lakói a kemencék sütőfelületéhez általában apró kavicsot tartalmazó homokkal kevert agyagot használtak, amelynek tetejét csak vékony rétegben simították egyenletesre. A sütőfelület alá néha elszórtan, és nagyon apróra tört cserépdarabokat is tettek, amelyek többnyire más-más edényekhez tartoztak. A kemencék száját, a nyílás előtt, a munkagödörben kialakított padkát sokszor lapos kövekkel rakták ki, további főzésre, melegítésre alkalmas teret kialakítva.

Skriba Péter

RÓLUNK

A MuseuMap aggregációs szolgáltatásának kiterjesztése, ahol a műtárgyak történeteivel, virtuális kiállításokkal és térbeli tárgyrekonstrukciókkal a magyar kultúra kincsei elevenednek meg.

KAPCSOLAT

MNM OMMIK

1088 Budapest, Múzeum krt. 14-16.

ommik@mnm.hu

museumap@mnm.hu

LÉPJ KAPCSOLATBA VELÜNK!

Kiállítanál nálunk? Küldenél virtuális kiállítást? Írj nekünk, felvesszük veled a kapcsolatot.
Magyar Nemzeti Múzeum, Copyright © 2020, Minden jog fenntartva!

Please publish modules in offcanvas position.