Polgári sikk

A Déri Múzeum Polgári sikk című időszaki kiállítása az 1860-as évektől az 1940-es évekig tartó korszak divatjának legérdekesebb változásait mutatja be.
A tárlat a polgárosodó Debrecen női ruháiból, kiegészítőiből ad ízelítőt, s enged betekinteni a korabeli polgárok életmódjába. A Déri Múzeum iparművészeti gyűjteményének gazdag anyaga az állandó kiállításban számos helyen, ám nem önállóan jelenik meg. Részben ezt is pótolni igyekszik a  múzeum időszaki kiállítása, melyben soha nem látott, vagy csak több évtizede bemutatott tárgyak szerepelnek. Ezekből az akkor elengedhetetlen divatkiegészitőkből ismerjünk meg néhányat közelebbről is.

E korban a kiegészítők, közülük is a legyezők hangsúlyos szerepet kaptak. Álombéli utcakép mutatja be őket a kiállítás falán. A divatos legyezők ugyanis nemcsak a báli ruhák elmaradhatatlan tartozékai, de akár utcai viselethez, korzózáshoz is használták őket. A kor divatos darabjai, a régi rokokó legyezők utánzatai csipkéből készültek. A kiállítás legyezőfalán látható, barna küllőkre ragasztott alkalmi kiegészítő anyaga is fekete csipke, rajta virágos, leveles, indás motívumok, dús díszítése figyelhető meg. Kedveltek voltak a papír legyezők is, helyet kapott a tárlatban egy olyan darab, melynek egyik oldalán virágos ágak között debreceni látképek, középületek és Csokonai szobra is felfedezhetők. Másik oldalára pedig a debreceni egyetem javára rendezett színielőadás szereplőinek fényképei kerültek. Népszerű volt egy-egy kirándulás megörökítése is. A fából készült, áttört küllős legyezőn két festett kék-rózsaszín virágcsokor között Abbázia fényképe látható. A legyezők az alkalmaknak megfelelően is különböztek egymástól, a nappali egyszerű, kevésbé ékes volt, míg a báli gyakran tolldíszes. Az 1880-as években jelentek meg a japán mintás darabok, melyek e távoli ország motívumkincsét, csodás természetábrázolását tükrözik. A faküllős legyezőn festett faágon hintán ülő madárka, repülő pillangó látható. Hasonló idilli hangulatot tükröző motívum köszönt vissza a bemutatott finoman munkált legyezőtokon. A lakk, festett selyemmel bélelt tartó belső díszítésének látványa - dúsan virágzó indás virágokkal, madarakkal - páratlan  élményt nyújt.

Maguk a ruhák is ékszernek tűntek az 1800-as évek második felében a rengeteg virággal, fodorral, csipkével, gyöngyökkel díszített óriás szoknyákkal, melyből virágszálként emelkedett ki a karcsúra fűzött derék. A szép telt kar, és a kivágás rendkívül fontos volt. Mamák, leányok réme a soványság, mely ellen napi ötszöri bőséges étkezéssel és szükség esetén tápszerrel is védekezhettek: volt olyan táppor, ami hat hét alatt húsz kiló gyarapodással kecsegtetett. A ruhák alatt rengeteg fehér vászon alsóneműt hordtak. A lábat bokáig vagy térdig érő fodros nadrág, esetleg többrendbeli alsószoknya takarta. Ahogy az 1830-as évektől növekedett a szoknya, úgy nőtt a kikeményített suhogó alsószoknyák száma is. Ezek meglehetősen kényelmetlenek voltak, ezért vékony acélabroncsot fűztek bele tíz centiméterenként, melyet szalagokkal összefogtak, így a viselet rugalmas, könnyed lett. Ez volt a krinolin, mely lehetővé tette a szoknya hatalmassá válását. A muszlin vagy tüll anyagból készült ruhák tűzveszélyesek voltak, különösen a titokban dohányzók számára. 1860-ban többen úgy lelték halálukat, hogy apjuk vagy férjük belépésére hirtelen hátra dugták a cigarettát, a rengeteg fodor pedig pillanatok alatt lángra kapott.Az 1867-es esztendő a divatban is a változás éve, múlóban a krinolin sikere. Nem sokkal később, 1868-ban megjelent a turnűr, mely húzással vagy kis párnácskával a női hátsót emelte ki. Az eredmény furcsa, mégis nagyon nőies lett. A hatás olyan volt, mintha a hölgyek elvesznének a rengeteg fodor, ránc és redő között, gyenge és védtelen babaasszonyok, akik a férfiak gyámolítására szorulnak. Az 1870-es években aztán a szűk ruha látványa az évtizedekig krinolinhoz szokott szem számára furcsának, sőt illetlennek tűnt. Rövid időn belül, már 1882-ben vissza is tér a turnűr, melynek mérete néhány évig folyamatosan növekszik. A sziluett azonban egészen más, a nőalak kemény, férfias vonalú. Az erős fűzés és feszes tartás elengedhetetlen, különben úgy tartották, nem elég elegáns az alak.

A Polgári sikk nyitó enteriőrje egy huszadik század eleji hálószobát tár az érdeklődők elé. Látványos a szépen berendezett pipereasztal, ahol többek között parfümös üvegcsék is sorakoznak. Ebben az időszakban a diszkrét illat a középosztálybeli hölgyek számára megengedett volt, vonzerejük hangsúlyozására szolgált. A magukra adó hölgyek könnyed illatokat használtak, leginkább ibolyát, rózsát levendulát, gyöngyvirágot. A huszadik század elejétől sok minden változott: divatba jöttek a többjegyű illatkompozíciók, és a szintetikus összetevők is szerepet kaptak, így a legkülönfélébb illatvariációk előtt nyílt meg az út.  Az illatszerszórók többnyire ugyancsak látványosak. A XX. század elejéről való, magyar mestert dicsérő, kobaltkék, korongos talpú, enyhén öblösödő üvegcse fém szórófejet kapott. A talpon finom, aranyozott kör díszítések, a testen hasonló, vékony aranyfestésű csíkok futnak. Cseh iparművészeti remeknek is beillik a tejüveg, opál kölniszóró. A kis barna-arany, kerek talpon álló gömb szája nikkelezett fémből készült. Alatta harmonikusan köszön vissza a barna – arany díszítés. Vörös hálós mintán színes stilizált nefelejcs motívumok találhatóak.

A bálba a lányokat édesanyjuk kísérte, esetleg egy-két nőrokonnal. Ha az apa is jelen volt, általában félrevonultan, borozgatással és beszélgetéssel töltötte az időt. A céhes bálok hagyományát követve már a tizenkilencedik század végén és a huszadik században, egyes foglalkozások képviselői is bálokat rendeztek. Az ügyvédek bálja, az orvosbál például különösen jelentős társadalmi eseménynek számított, azon a város életében fontos szerepet betöltő polgárok jelentek meg, de komoly hagyománnyal bírt a cigány bál is. Egy fiatal lány számára az első bál óriási izgalmat jelentett. Szégyennek számított, amikor már a negyedik, ötödik farsangi évadra készülődött hajadonként. A mulatságok bevallott célja ugyanis a férjfogás volt. A bálon az érkezőket a rendező ifjak fogadták. Miután a helyükre kísérték a családot, a leányoknak átadtak egy övükbe akasztható noteszt kis ceruzával, melynek formája gyakran utalt a bál jellegére. Jogászbálon esetenként törvénykönyv, technikusbálon például vonalzó alakot öltött. Ez volt a táncrend, amelybe azt jegyezték fel a leányok, hogy az egymást követő táncokat melyik udvarlójuknak ígérték. A sorrendet be kellett tartani, a lekérés sem volt illendő, mint ahogy ugyanazzal a személlyel több táncot lejteni sem. Ez csupán a gyűrűs vőlegények előjoga volt. A kiállításon számos táncrend látható, például egy selyemfedelű, fáradt rózsaszín, téglalap formájú kapcsos könyvecske. Gerincéről arany színű bojt lóg le. A Debreczeni Jogászsegélyző Egyleti Bál 1871-es mulatságának emléke. Könyvkötésű, nyomtatott, aranyozott díszítésű és feliratú, kissé elszíneződött világos szarvasbőr kötésben pompázik egy másik érdekes darab, amelyhez ceruzatartó és ceruza is jár. A belső lap felirata elárulja, hogy „A debreceni könyvkötők, dobozkészítő munkások és munkásnők zárt körű tánczeseménye tiszteletére készült 1912. márczius hó 23- án.”

RÓLUNK

A MuseuMap aggregációs szolgáltatásának kiterjesztése, ahol a műtárgyak történeteivel, virtuális kiállításokkal és térbeli tárgyrekonstrukciókkal a magyar kultúra kincsei elevenednek meg.

KAPCSOLAT

MNM OMMIK

1088 Budapest, Múzeum krt. 14-16.

ommik@mnm.hu

museumap@mnm.hu

LÉPJ KAPCSOLATBA VELÜNK!

Kiállítanál nálunk? Küldenél virtuális kiállítást? Írj nekünk, felvesszük veled a kapcsolatot.
Magyar Nemzeti Múzeum, Copyright © 2020, Minden jog fenntartva!