„Úgy áll, mint katiban a gyerek“, mondjuk, ha valaki valaki sziklaszilárdan, megingathatatlanul áll helyén. Hangzásra ez inkább tűnik pesti flaszterbeszédnek, mint népi eredetű mondásnak, pedig a Katiknak nem sok köze van az állókához, ahogyan azt egyes vidékeken nevezték.
Hacsak nem viccesen Katinak becézték a fából faragott, négyszögletes asztalszék formát, mintha az pesztrálná kisgyereket, míg anyja máshol sürög-forog, de ezt nem tudhatjuk.

Azt viszont igen, hogy a kisgyerekek gondozása már régen is erősen igénybevette az anyákat, akiket a kicsik szemmel tartása bizony hátráltatott a napi teendők során – és akkor hol voltak még a mai háztartási eszközök! Az állókába a már állni tudó kisgyereket állították, lapjába egy tálszerű mélyedést vájtak, ide tették az ételt.

Sokszor készítették kisszékből, aminek a közepébe kerek lyukat vágtak, ebbe állították a gyereket. A lyukban a gyermek ugyan szabadon mozoghatott, de nem tudott kibújni belőle, sem elesni benne. Viszont kényelmetlen is volt és el is fáradt benne a kicsi a gyenge lábai miatt. 

Az állóka egyik legkorábbi ábrázolása Pieter Brueghel Gyermekjátékok című, 1580-ban készült festményén látható.  A magyar parasztságnál a 19–20. században minden lényeges formaváltozata megvolt. Hívták ácsiknak, gyermekállónak, állópadnak, vagy egyszerűen lyukasszéknek. 

Állóka - Néprajzi Múzeum
A múzeumról bővebben a MuseuMap oldalán olvashat...