Itatás

Gémeskútról vizet húzó csikós két ivó és öt legelő lóval. Kollár János 1910-ben született Miskén a Fő utca 56. számú házban. Szülei, rokonai gazdálkodó emberek voltak. Abban az időben íratlan törvény volt, hogy az egyetlen fiúgyermek szülei gazdálkodását folytassa. Kollár János már mint kisgyermek elsősorban a paraszti gazdálkodás eszközei iránt érdeklődött. Megcsodálta a faragott szánkót, melyet valamelyik nagyapja készített. Játékait maga készítette. A hat elemi elvégzése után kívánságának megfelelően szülei Miskolczi Károly miskei asztalosmesterhez adták tanulónak. Három évig volt segéd, majd 1935-ben iparengedélyt kapott. 1972-ig egyfolytában volt asztalosmester, melyet betegsége miatt kellett abbahagyni. Azóta csak a faragásnak, a festészetnek élt. Egész életében a fa, a fában rejlő lehetőség érdekelte. Már 1932 óta rendszeresen készített hegedűket, cimbalmokat, citerákat. Mint mondja, megtalálta a fa „titkát”. Szobrászattal 1941-től foglalkozik. Kiállítása volt 1945-ben Miskén, 1977-ben Császártöltésen, 1979-ben Tázláron, Soltvadkerten és Bócsán.Csoportos kiállításokon szerepelt 1945-ben Kalocsán, 1968-ban az ERNST múzeumban, Miskén, 1973-ban Kiskunhalason, Hajóson, 1974-ben Debrecenben, Kalocsán, 1975-76-77-79-ben Kiskunmajsán, 1978-ban Kecskeméten. 1975-76-77-ben a fafaragók megyei kiállításán díjat kapott. 1985-ben halt meg szülőfalujában.
(
Viski Károly Múzeum Kalocsa)

Itatás - Viski Károly Múzeum Kalocsa
A múzeumról bővebben a MuseuMap oldalán olvashat.

RÓLUNK

A MuseuMap aggregációs szolgáltatásának kiterjesztése, ahol a műtárgyak történeteivel, virtuális kiállításokkal és térbeli tárgyrekonstrukciókkal a magyar kultúra kincsei elevenednek meg.

KAPCSOLAT

MNM OMMIK

1088 Budapest, Múzeum krt. 14-16.

ommik@mnm.hu

museumap@mnm.hu

LÉPJ KAPCSOLATBA VELÜNK!

Kiállítanál nálunk? Küldenél virtuális kiállítást? Írj nekünk, felvesszük veled a kapcsolatot.
Magyar Nemzeti Múzeum, Copyright © 2020, Minden jog fenntartva!
×